programok


Decsi Nagy Holt Duna ősszel
GEMENC
Az 1996-ban létrehozott Duna-Dráva Nemzeti Park részeként, Gemenc a Sió torkolatától a bátai-dombságig húzódó ártéri galériaerő. Őshonos fafajai: kocsányos tölgy, vénic szil, magyar kőris, fehér nyár, fehér fűz, fekete nyár.
Ez a Duna mentén, rendszeresen elöntés alá kerülő összefüggő terület, európai viszonylatban kiterjedésével és természeti értékével is kiemelkedő. Erdei és vizes élőhelyein jól érzik magukat a gímszarvasok, vaddisznók, a védett réti sasok, fekete gólyák, vadmacskák, denevérek, hódok stb.
A Duna élteti. Apadó-dagadó ütőere évről-évre lüktetve árasztja el termékeny vízével holtágakkal és fokerekkel átszőtt testét. Megöntözi erdeit, rétjeit - olykor a Vasmacska vendégházat is, ilyenkor csak csónakkal lehet megközelíteni - vízzel és hallal telíti holtágait, belső tavait.
Aztán levonul az ár, de gazdagságának egy részét mindig itt hagyja. Tápanyagban dús hordalékát a réteken, és az erdőkben, halát a vizekben - a horgászok nagy örömére -, és emlékét a Gemenccel együtt élő emberekben. Évről évre, újra és újra.

horgászat sétahajó erdei vasút kirándulóhelyek szarvasbőgés hallgatás
szekszárdi programok


horgászat:

A Duna-Sió torkolata igazi horgászparadicsom!

„11 kg-os süllőt fogtam” örvendezik egy horgász, és egész Bóni-fok!

Jellemző halfajok:
ponty, kárász, szürkeharcsa, csuka, süllő, balin, dévér, jász, márna, kecsege, angolna, menyhal stb.

- Folyóvízi horgászat Gemencben a Dunán, a vendégház előtti kövezésen, vagy a stégen, a Duna-Sió torkolatánál 1497 fkm (400m) , és a Sión.

- Állóvízi horgászat: a keselyűsi Holt-Sión (5 km)

Leggyakoribb horgászmódszerek: pergetés, kuttyogatás, fenekezés, úsztatás

Télen: Menyhal-horgászat, lékhorgászat. Reszkessetek csukák!

(!) Horgász napijegy és hetijegy a vendégházban váltható.

horgászat


sétahajó:

- Gemenci hajókirándulás családoknak, baráti társaságoknak, csoportoknak a Dunán és a Sión. Az út során vízimadarak sokaságával találkozhatsz, megismerheted az ártéri erdő élővilágát.
Kora tavasztól késő őszig a legvonzóbb gemenci program vadvízországban!
Időpontegyeztetés: +3630/568 49 49

- Kenuval oda is eljutsz ahova már a motoros kishajó nem mehet be! A Dunán: Grébec, Rezét stb..., a lassú folyású Sión akár Simontornyáig is felevezhetsz! (kenubérlés)

(!) Érdeklődj a vízállásról! Az erdei vasút kenut is szállít!

- Vízi sportolásra kiváló (jetsky, vizisí, motorcsónak) a Duna homokzátonyai vonzó helyek strandolásra közepes és alacsony vízállásnál. Ha nem szeretsz folyóvízben fürdeni Fadd-Dombori 16 km, a szálkai-tó strandja 20 km.
Télen: korcsolyázás, szánkózás, hólapátolás, hóemberépítés, hócsata! Forralt bor!

sétahajó





gemenci erdei kirándulások:

- Gemenci túrázás, vadles, madárles tanösvényeken, valamint az Alföldi kéktúra-útvonalon. Gyalogszerrel az erdőben gyönyörü fotókat készíthetsz!
Kilesheted a rejtekadó erdő titkait, megtalálod gombáit: kucsmagomba, sárga gévagomba jelzi, tavasz van! Fűzfa és nyárfagomba, gyapjas tintagomba, erdei csiperke, ősszel pereszkék, laskagombák.

(!) A szúnyogriasztó sprayt ne felejtsd otthon!

Télen: Gyalogtúra Gemencben, messze ellátsz, a vaddisznót, gímszarvast korán észreveszed. Felejthetetlen élmény, varázslatos táj, mégszebb fotók! Gombák: téli fülőke didereg hósipkában, a kései laska gomba már meg is fagyott! És nincs szúnyog!

- Erdei vasúttal Gemencben
Pörbölytől Gemenc-Dunapartig 25 km hosszan bejárhatod az erdőt. Megállóhelyek: Pörböly - Ökoturisztikai központ, Nyári legelő, Lassi, Malomtelelő-tó, Gyöngyösoldal, Gemenc-Dunapart.
Közlekedik minden nap menetrend szerint.

Keselyűs-Siópart megállótól tavasztól őszig hétvégeken és ünnepnapokon menetrend szerint közlekedik a Gemenc Dunapartra.

A Gemenc-Dunapati megálló az erdei vasút legszebb megállóhelye, több száz éves kocsányos tölgyekkel és egy új különleges tanösvénnyel a Forgó-tóra!

A Keselyűs-Siópart megálló a vendégháztól 5km-re van.

Télen is közlekedik Pörbölyről a gemenci erdei vasút, fűtött kocsikkal.

(!) A kisvasút indulásáról mindig érdeklődj, érhetnek meglepetések!

- Kerékpárral a vendégházból kiindulva a Duna és a Sió árvízvédelmi töltésein távolabbi kirándulóhelyeket is elérhetsz. Előnyös a sík terület. Útvonal ajánló haladóknak:
A nagy kör a Duna körül: Vasmacska vendégház-Szekszárdi Duna-híd-a töltésen Érsekcsanád, büfé-Baja-Pörbölyi gátőrház-a töltésen a gemenci erdő szélén –Keselyűs-Sió Árvízkapu, büfé-Vasmacska Vendégház. Kb: 53 km Utadat kombinálhatod az erdei vasúttal, a kisvonaton kerékpároddal együtt is utazhatsz!

(!) A vendégház a kerékpárút mellett van!





kisvasut


kirándulóhelyek:

Túrázáshoz, kerékpározáshoz ajánlom a következő kirándulóhelyeket, a vendégháztól lévő távolságokkal. Az itt kapható túrista térkép, és jómagam helyismeretemmel segítek eligazodni a Duna_Dráva Nemzeti Park Gemenci-tájegységében.

  • Duna-Sió torkolat (500m).
  • Szekszárdi Szent-László Duna híd (1 km).
  • Sió-Árvízkapu (3km): Sió torkolati mű , hajó kikötő a Sión, kenu bérlés, Vízi barangolás kishajóval idegenvezetéssel (Gaál László 30/5684949), Háziállatok bemutatása, állatsimogató.
  • Karaszi foki gátőrház (1,5 km): Házi tej, tojás, házi disznóságok kaphatók!
  • Keselyűs (5km): Holt Sió part, tanösvény, kék túra útvonal, erdei vasút megálló. Horgászási lehetőség, állóvízen a Holt Sió partján.
    Újdonság! Fekete gólya tanösvény, Sáros parti kilátó. Ez egy három emeletes fából készült madármegfigyelő torony, ahonnan gyönyörű kilátás nyiílik a Sáros tóra. Rétisas, fekete gólya, gémek, kócsagok stb figyelhetők itt meg.
  • Szomfova (9 km): Asszonyfalva emlékhely és pihenőhely.
  • Lankóc (10 km): Vízügyi múzeum.
  • Lassi (16 km): Halászati kiállítás, erdei vasút megálló, gyermek játszótér, kék túra útvonal.
  • Malomtelelő tó (15 km): Erdei vasút megálló, Madármegfigyelő torony, tanösvény.
  • Gemenc-Dunapart (9 km): Erdei vasút megálló, hajó kikötő a Dunán, gyermek játszótér, Gemenci vadászház, Kő kereszt. Többszáz éves kocsányos tölgyek.
    ÚJ - tanösvény a Forgó-tóra madármegfigyelő mólóval!
  • Bárányfok (10 km): Erdei vasút megálló, tanösvény, kék túra útvonal, vadászkastély.
  • Decs (23 km): Cserenci vadászház, kiállítás, vadaspark: szarvas, vaddisznó, őz.
  • Nyéki Holt Duna (25 km): Tanösvény.
  • Vajas torok ( 5km): Tanösvény.
  • Bogyiszló (11km): Faluház, Kasztói őstölgyes, Orhideás erdő.
  • Pörböly (25 km): Ökoturisztikai központ ,erdei vasút megálló, kiállítások.
  • Érsekcsanád Duna part (15 km): A Rév-csárda kiváló szabadtűzön főtt bajai halászlevéről híres.
  • Baja (25 km a Duna túlsó oldalán a töltésen): Tanya csárda (különleges halételek), Duna híd, Türr –fok, Sugovica.
  • Szekszárd (20 km) - A legközelebbi bevásárlóhely. www.szekszard.hu

kirandulóhely

kirandulóhely

kirandulóhely


vonal szarvasbőgés hallgatás:

Minden évben augusztus végétől szeptember közepéig hangos a gemenci erdő a gímszarvasbikák hangjától. Ilyenkor van a nászidőszak szarvaséknál!
A bikák igyekeznek minnél nagyobb háremet kialakítani és megvédeni a vetélytársakkal szemen.
Ennek lehetünk fültanúi évente egyszer. Különleges élmény a szarvasbőgés hallgatás... zeng az erdő!!!

A vendégháztól körülbelül 400m-t sétálva a Duna-Sió torkolatánál, csendben egy tuskón ülve akár órákig hallgathatjuk a szarvasbikák hangját.

Sétahajó is indul szarvasbőgés hallgatásra. Este sötétedéskor fut ki az ártéri erőbe, csendben, villanymotorral. Információ a hajózásról: Gaál Lászó +36 30 568 49 49

kirandulóhely

szekszárdi programok:

Városnézés, Kilátó, Mézeskalács múzeum (www.mezeskalacs.hu), Bogár tanya (+3630/8520890), Babits-ház, borkóstoló híres pincékben, pálinkakóstoló (+3630/9691352), Szent László Napok, Szekszárdi Szüreti Napok, télen korcsolyapálya stb...
ÚJ - szekszárdi fürdő, tanösvények a szekszárdi lösz-szurdikokban a szőlők között.
(www.szekszárd.hu)
- Sárköz: Decs Tájház (www.amk-decs.hu), Baba múzeum (0674/495-734), Sárközi lakodalom stb...
- Völgység látnivalói: Szálkai-tó, Grábóci ortodox templom, Mórágyi rög (gránit kitüremkedés)

 

wellness programok:

Hotel Orhidea, Tengelic (32 km): www.hotelorchidea.hu
Apponyi kastélyszálló, Hőgyész (48 km): www.apponyi.hu
Tamási termálfürdő, Tamási (70km): www.tamasitermalfurdo.hu
Puchner kastélyszálló, Bikal: www.puchner.hu
Gunaras fürdő, Dombóvár (77km): www.gunarasfurdo.hu

 


horgászat sétahajó erdei vasút kirándulóhelyek szarvasbőgés hallgatás
szekszárdi programok